Még a télen kezdtem el filózni azon, hogy milyen étkezőszékeket is szeretnék, szavazásra is bocsátottam a dolgot, ti meg jól megszavaztátok. A sorrendet persze nem tudom tartani, sőt, azóta vannak változások is, a nagy nyertes Bertoia például úgy tűnik, kiesik a képből, mivel az általam ismert két replika-forgalmazó beszüntette a forgalmazósdit, az újonnan talált meg olyan árat szabott rá, amiből a másik hármat is meg tudnám venni...
Viszont a műhelyszék az műhelyszék, az kell, méghozzá nem új és erre a legjobb módszer, ha online keresek valakit, aki ócsóér' megszabadulna a magáétól, én meg majd kezdek vele valamit.
Nem szaporítom tovább a szót, vettem egy széket egy nevetséges összegért (1000 Ft), bár amikor megláttam élőben, a vigyor ott maradt a levegőben, az arcom meg sürgősen kihátrált mögüle...
Ő lenne az. A kárpitban gyakorlatilag kifejlődött egy komplett civilizáció, ami háborút viselt önmagával, ezen felül folyamatosan szét akart esni, és mivel a vállamon cipeltem haza, a pólómat azonnal fertőtlenítésnek kellett alávetni. Meg engem is.
Első nekibuzdulásra atomjaira szedtem, lesikáltam róla a rárakódott zsírt, mocskot, macskaszőrt, macskaegyebeket, a kárpitot pedig néhány erőteljes mozdulattal letéptem róla. Sejtettem, hogy csiszolnom kell majd, de nem gondoltam volna, hogy ennyit, és ráadásul feleslegesen...
Ugyanis a kárpit alatti szivacsréteget valami fertelmes ragasztóval rögzítették a fához, ami az istennek se akart lejönni, nyilván mert a fa beszívta egy részét. Két nap csiszolás után is ugyanígy nézett ki, de úgy döntöttem, ennyi elég volt, lássuk a háttámlát.
Ugyanaz pepitában, ráadásul a rétegelt lemeznek itt volt egy fontosabb hibája is...
Elkezdtek szétválni a rétegek...
Szidtam ám mindent és mindenkit, mert míg az ülőlapot tudom házibarkács pótolni, ezt nem, ugyanis hajlított, annyit meg nem ér, hogy emiatt asztaloshoz forduljak. Főleg, hogy mostanában amúgy sincsenek jó tapasztalataim velük...
Évezredeknek tűnő ideig csiszoltam ezt is, majd lekentem a szokásos ecet-fémdörzsis öregítőszerrel, ami kicsit beszürkítette ugyan, de nem igazán, viszont a ragasztónyomok egyre kevésbé látszottak! Juhé, akkor finiseljünk, jöhet az olaj! Na, ezt nem kellett volna, ismét kihozta az ocsmányságot. Ordítani tudtam volna, mert rühellem, amikor valami nem úgy sikerül, ahogy a szőrös fejemben kiterveltem. B terv kellett.
Oké, fessük fehérre...
A képen látszik a háttámla foltossága, az ülőlap viszont már fehér. Túl sterilnek találtatott, szóval nekiestem csiszolóval az éleinek és kicsit az ülőfelületnek is, hadd kapjon egy kis patinát.
Viszont...
...a támla hátulját meghagytam natúron, mert az olajtól gyönyörűen kijött rajta az erezet.
És íme a kész termék, ahol kell, csillog (meg vakrozsdás, de az csak a hab a tortán), ahol kell, fehér. És kopott. Sajnos a karfákat kompletten cserélnem kellett és a produktummal nem vagyok maradéktalanul elégedett, azaz lesz még velük egy köröm, de egyelőre megfelelnek.
Jelenleg Ercsivel együtt is csak három széknél járok, mert az Eames rácsosakat párban adtam el végül, emellett Ercsi lassan a kukában köt ki, ha nem viszi el valaki (nagyon utálom már szegényt...), szóval a Tolix és a mégnemtommi várat magára, emellett az asztalt is cserélem hamarosan. Arra is van jelölt, amint megérkezett, mutatom! :)
A képek minősége megint az én saram, remélhetőleg nemsoká változik a helyzet, most ezzel kell beérni. Addig is csatlakozzatok a facebook oldal kicsiny, ám roppant barátságos közösségéhez!
