Rendhagyó poszt következik. Csak mondom.

Csütörtökön, estefelé kimentünk Scandinavian Point Judittal kószálni egyet a Vörösmarty térre, a karácsonyi vásárba. Nagyon gyorsan rájöttünk, hogy itt semmi nekünk valót nem árulnak, kivéve a forraltbort (erről még ejtek egy-két keresetlent alább), így elkezdtünk egyebek után nézelődni, majd Judit javaslatára fotózni is, mert akadt néhány izgalmas dolog.

Ez indított el minket a lejtőn. Annyira ipari, amennyire csak lehet. Szakadt, rozsdás, ütött-kopott ócskaság az egész, nem tudtam szó nélkül elmenni mellette. Nem eladó, illetve nyilván van az a pénz, de annyiért tartsák meg... Egyik Facebook-követőm kérdezte, hogy mit csinálnék belőle, de nem tudtam válaszolni. Akkor. Most tudok. Az oldalai leszedhetőek, szóval az egyiket kikapnám, bele egy megfelelő méretű szivacsmatrac, telehajigálnám párnákkal, és kiválóan alkalmas lenne bekuckózásra, akár két személynek is.

Ezt nem kell magyarázni, azt hiszem. Kár, hogy nincs szükségem bárszékre. Iszonyat jól néztek ki, régi műhelyszékre amúgyis vadászom egy ideje (a vége úgyis kéksárgáék Kullabergje lesz, sajnos), szóval ezek első pillantásra levettek a patáimról.

Pecsenyestand dekoráció. Nem nehéz beszerezni, tele velük minden szembejövő ócskás, régiség kereskedés, az apróhirdetési oldalakról nem is beszélve. Kell kategória, bár a használati értéke nyilván zéró.

Szintén a pecsenyés, szintén dekor, deazértna. Egy ősrégi sparhelt a rálógatott steklámpával indusztriál a javából. Csöpögtem tőle egy kicsit, de kb. sehova se férne a lakásban, használni szintén nem lehet, vagyis én nem tudom, szóval csendesen hüppögve lemondtam róla. Judit vigasztalt.

Nem nagyon emlékszem már, mi volt ennek a standnak a profilja, talán csomagolópapírok, de ezt csak a kép hátteréből gondolom. Fókuszban a szakadt, pocsék kinézetű szürke fiók a rozsdásodó fogantyúval. Szégyen-gyalázat, hogy nem én szúrtam ki...

Erre viszont határozottan emlékszem, egy szőrméket árusító néni standja mellett kucorgott a sarokban. Itt jegyezném meg, hogy nem fizet senki a reklámozásért, de ha szőrme kell mindenáron, hozzá menjetek, bagóért adja, úgy értem, tényleg bagóért. A sámli nem volt eladó, meg is sértődtem.

Ne a könyveket, füzeteket és egyéb bizgeréket nézzétek, hanem a polcos elemet. Sajnos a szög nem túl jó, pont a lényeg nem látszik, de a fotósom tehet róla, nála lehet reklamálni. Nagyjából a régi almás ládákra emlékeztetett, kopottasan és rettenet vonzóan trónolt a pulton. Akartam, de nem volt kölcsönös a vonzalom. Sajnos.

A fotózási régiségeket szintén Judit látta meg, engem inkább a baloldali mögött látható üvegkupola képe késztetett megállásra, de tény, ezek a kis retró masinák klassz dekorációk lennének itthon is, nem csak egy fényképeket áruló standon.

És aztán rájöttünk, hogy mégis van valami, ami vásárolható és klassz és kell.

Mekkora már! Voltak egyéb kopott pléhtáblának álcázott kartondarabok is, nem fotóztuk végig. Fillérekért kaphatóak, mókásak, otthagytam őket, de visszamegyek legalább kettőért.

Illetve ott volt ez az evőeszköz készlet. Valószínűleg rémálom mosogatni, de hihetetlenül gyönyörűek, úgy kellett elrángatni a bácsi pultja elől, aki saját kezével készíti őket. Meg még kismillióféle kést, bicskát, tudomisénmégmit. 

És akkor az egy-két keresetlen. A forraltbor pocsék, pofátlanul drága és a minimális karácsonyi hangulatot is kiöli az emberből. Ne vegyetek belőle! Inkább csatlakozzatok hozzánk a Facebookon!